I. Dér Kupa
A balatonlellei Yacht Club által rendezett I. Dér Kupa meglepően nagy érdeklődést váltott ki.

Ennek hátterében valószínűleg az a Cziráki Márta áll aki hosszú éveken keresztül a Balatoni Hajózási Rt. munkatársa, a kikötői ágazat vezetője  volt. Habár számtalanszor zsörtölődtünk a fonyódi BAHART kikötő áldatlan állapota miatt Mártával, azért a kapcsolat kifogástalan maradt. Az érkező hajókat segíteni kész kikötőmester fogadta, a parti szerviz és a nevezés problémamentes, a rajt halasztása indokolt volt.Rajt előtt aggódtunk, hogy nem lesz szelünk, de a halasztott rajt előtt kb. negyedórával megjött a szél mégpedig jó irányból, tehát a kitűzött pályán az első bóját néhány takkváltással érhettük el, majd egy hátszeles szakasz és egy élesen Lellére tartó szakasz következett erősödő szélben. Élvezetes volt a wellness, jó hangulatú a díjkiosztó, kifogástalan a vacsora.
Mint a Fonyódi Kormoránok egy évre megbízott elnöke úgy gondolom, hogy minden a vitorlázást, különösen a vitorlás sportot erősbítő kezdeményezést s vállalkozást úgy kell megmérnünk, hogy elmegyünk a versenyekre, tapasztalunk, s csak azok után mondunk véleményt.
Hát akkor én most mondok: nekem tetszett!

Tisztelettel:

dr. Biró Péter Gábor