A tengeri bajnokság értékelése a kapitány szemszögéből.
Kormoránok újra az Adrián.
Ismét megrendezésre került az Aranysekli Tengeri Bajnokság.
A tavaly tavaszi és őszi regatták után az évadnyitó tengeri versenyt sikerrel zárták a Kormoránok.
Két hajóosztályban 11-11 nevezőből, 9-9 abszolválta a versenyt.
A Fonyódiak 4 hajón szerepeltek. Ebből három 434-es elan impassion és egy elan 343-as.
A kis hajót Erdősi Csaba kapitánysága alatt a fonyódi kikötőből Stemler Gyula (FVSE) erősítette.
Ők osztályukban a 7.,összetettben a 16.helyen végeztek.
A nagyhajók közül egyiket Názer Csaba,a másikat Vancsek László irányította.
Csaba vezénylete alatt jól teljesítettek a fonyódi kormorinák.: Annamari, Zsuzsi, Réka és Szilvi.
Ők osztályban a 7. összetettben a 15.helyezést tudhatják magukénak. Nagyon gratulálok a lányoknak. Igazi KEMÉNY tengeri
kormorinákként viselkedtek. Nehéz helyzetekben,28 csomós szélben 3-4m-es hullámokban is állták a sarat kemény férfiakat
meghazudtolva.
A Laci hajója nagyrészt a tavalyi versenyen részt vett kormoránokból állt össze.
Balu Lali ,Papp Tibi,Szász Lali, Magyar Gyurka, Vicker Atti, …Gábor.
Itt külön kiemelném a harmadik futamban ELÖTTÜNK elért 2. helyezést.
Osztályban 5. összetettben 7. helyet érték el. Ami ezt az eredményt még fényesebbé teszi ,hogy az éjszakai futamban egy
lefejezett csapatban, kizárólag csak a kormoránok vitték célba a hajót. Külön gratulálok,Balunak, Tibinek és a
Gyurkának,aki már idén nem teszi a hajómra a vacak kishalas hálóját.
Most kicsit rólunk és a versenyről. A szokásos csapat. Salek, Lacibá,Lacika,Miki,Matyi,Laci,(FVSE)Keri,Gábor és Jómagam.
Első futam:Nagyon jó 16-20 csomós szél. A Lackó tökéletes rajtja a második helyre jó nekünk.
Hamarosan az élen repesztünk CSODÁLATOSAN.
….aztán, elszakad a bal fok sot. Azonnali forduló, Lacibá rövidít egy métert ,visszaköt,visszaforduló. BUMMM. Nincs befűzve
a kocsiba.
Forduló üvöltök,befűzés,forduló. A harmadik helyen vagyunk az osztályban.
Jövünk fel mint a higany. Ismét abszolút első.
Egy Somos-féle reggeli hiba miatt,rossz bója kerülési kísérlet. Korrigáljuk és ismét a harmadik hely. A Lacibá szerint a tökeimmel
játszom,ha nem futunk be jól.
Beszartam és bevittük a hajót az első helyre.CSODÁLATOS.
Második nap éjszakai futam. Rajt de.11-kor
Gyenge rajt,de van idő még bőven 120 mérföld. Kemény szél, éles menet, raum, pillangó.
Éjszaka nem könnyű a 3 m-es hullámokon 28 csomós szélben siklatni.
Lacika tökéletesen kormányoz. A fordulónál 10 m-el a másodikak vagyunk.
Lacibá jelez hogy húzunk egy halat, ami nem is hal hanem háló.
Nincs mit tenni megyünk. Leváltom a Lacikát és annak ellenére hogy lassabbak vagyunk és nem elég élesek 2.ként érnénk
a fordítóbójához hajnali 4-kor amikor a helyi hatalmas komphajó kifordíttat az irányból. Még mindig göröngyös a tenger.
Hárman vagyunk a fedélzeten. Forduló beggelés , elszáll a sot.
Ultra keményen el vagyok keseredve.3.ként fordulunk és a déli célba éréskor is ez a helyzet.
HULLA fáradt mindenki és alattunk a háló. Na így azért szép a 3. hely.
Reggel a Matyi a 13 fokos vízben hálót vág és felhozza. Majd megmutatom. Szép egy darab.
Köszönjük Matyi. Harmadik futam: Kutya rajt (pedig azt hittem leszoktunk róla.)
Gyenge szél és próbáljuk a tavalyi trükköt.
Nem teljesen jön be.
Megint a tökeimről van szó. A forduló után 5., de Lacika mint egy félisten ,halálos nyugalommal(ami rajtam nem észlelhető) lassan,
de biztosan , centiről, centire elmegy két verda mellett. A Baluék után a harmadik hely. Természetesen gratulálunk a
szokásos 12-es csatornán.
Szép volt fiúk. A végeredmény,: osztályban 2. összetettben 3. és azért az éjszakai futam 3. helyét is sikerült bekaszálnunk.
Csak képzeljük el, ha nincs a háló akkor….
Majd jövőre.
Én már kezdem megszokni a második helyeket. A Doki szerint nem kell elől menni és nem szedjük fel a hálót.
Azt hiszem hogy mindenki aki ezt a versenyt teljesítette , a legkiválóbb és legkeményebb tengerésznek vallhatja magát.
Néha félelmetes volt és szerintem többen idéztek abból a bizonyos könyvből.
Ismét tapasztaltuk, hogy: "azért a víz az Úr".
Köszönöm a csapatomnak a kemény munkát, kitartást és hogy öregbítették a hírnevünket a tengeri bajnokságokon.
Kösz az otthoniaknak a szurkolásért, buzdításért.
Éreztük a Kormorán vért.
Somos Hombre Zsolt